Idén épp negyedszázada annak, hogy Párizsban megtartották az első rákellenes világkongresszust, és aláírtak egy történelmi jelentőségű dokumentumot, amely világméretű összefogást sürget a halálos kór ellen. Ennek tiszteletére minden évben február 4-én Rákellenes Világnapon hívják fel a figyelmet a megelőzés, a szűrések fontosságára, a helyes táplálkozásra, a mozgásra, amelyek a vastagbélrák esetében is fontosak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrégiben hozta nyilvánosságra legutóbbi, 115 ország adatait feldolgozó felmérésének eredményeit a rákbetegségekre vonatkozóan. Eszerint 2050-re már több mint 35 millió új rákos megbetegedés következhet be, ami 77 százalékos növekedés ahhoz képest, hogy 2022-ben 20 millió esetet jeleztek előre. A dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás és a levegőszennyezés a legfontosabb kockázati tényezők. Az adatok szerint jelenleg tíz rákfajta okozza az új megbetegedések és halálozások körülbelül kétharmadát: ezen belül vezető helyen szerepel a tüdőrák (12,4 százalék, 2,5 millió új eset), ezt követik a nők mellrákos megbetegedései (11,6 százalék, 2,3 millió eset), s a vastagbélrák (9,6 százalék, 1,9 millió eset.). A halálozási statisztikákban is vezet a tüdőrák (18,7 százalék, 1,8 millió haláleset), itt második helyen áll a vastagbélrák (9,3 százalék, 900 000 haláleset).
Már enyhe tünetek is figyelmeztethetnek
A vastagbél nyálkahártyájából kiinduló rosszindulatú daganat lassan fejlődik ki, és a modern terápiáknak köszönhetően korai stádiumában viszonylag jól gyógyítható. A betegség eleinte nem jár panaszokkal, ezért is van nagy jelentősége a rendszeres szűrésnek, de egyes tünetek jelentkezése, a betegség gyanúja esetén is célszerű orvoshoz fordulni. Ilyen a hasmenés és székrekedés váltakozása, a székelési szokások felborulása, haspuffadás, nehezen meghatározható hasi fájdalom, émelygés. Vastagbélrákra utaló tünet lehet, ha a székletben vér található, de mivel ezt okozhatja a sokkal veszélytelenebb aranyér is, a nyugalmunk érdekében érdemes mielőbb feltárni a probléma forrását. A szegedi HR-Pharma széklet vér meghatározása és a laborcsomagjai között megtalálható tumormarker vizsgálatok segíthetnek a helyzet tisztázásában.
Megéri változtatni étkezési szokásainkon
A daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát egészséges életmóddal csökkenthetjük leginkább. Oda kell figyelni a kellő rostbevitelre, amelyet teljes kiőrlésű gabonák, zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával érhetünk el. A betegség megelőzésében fontos továbbá, hogy kerüljük az alkoholt, a dohányzást, s ha túlsúlyosak vagyunk, csökkentsük a testtömegünket. Egyes kutatások szerint a tejfogyasztással járó nagyobb mennyiségű kalciumbevitel csökkentheti a bélpolip kiújulását, mely később akár rákos elváltozássá alakulhat.
A szegedi laborszolgáltató, a HR-Pharma laborcsomag ajánlata: