Az University College London kutatói szerint közép- vagy időskorú emberek öt óránál kevesebb alvása legalább két krónikus betegség kialakulásának fokozott kockázatával hozható összefüggésbe.
A PLOS Medicine-ben megjelent cikk az alvásidő több mint 7000 ember egészségére gyakorolt hatását elemezte 50, 60 és 70 éves korukban.
Eredményeik szerint azoknál az embereknél, akik 50 éves korukban öt órát vagy kevesebbet aludtak, 20%-kal nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak egy, 40%-kal nagyobb valószínűséggel pedig kettő, vagy annál több krónikus betegséget, 25 éven belül.
A kutatók azt is megállapították, hogy az 50 éves korban 5 órás vagy annál rövidebb alvásidő 25%-kal magasabb halálozási kockázattal járt a 25 éves követés során.
Dr. Severine Sabia az UCL Epidemiológiai és Egészségügyi Intézet kutatója, vezető szerző kifejtette: „A multimorbiditás növekszik a magas jövedelmű országokban, azaz az idősebb felnőttek több, mint fele legalább két krónikus betegségben szenved. Ez komoly kihívás a közegészségügy számára, mivel ez az egészségügyi szolgáltatások magasabb igénybevételével, kórházi kezelésekkel és sok esetben rokkantsággal jár.
A szakértő hangsúlyozta: „az életkor előrehaladtával az emberek alvási szokása, alvásszerkezete megváltozik. Ajánlatos éjszaka legalább 7-8 órát aludni. A jobb éjszakai alvás érdekében fontos kialakítani a jó alváshigiéniát, például gondoskodni arról, hogy a hálószoba csendes, sötét és kényelmes hőmérsékletű legyen. Ezenkívül tanácsos az elektronikus eszközöket eltávolítani, és kerülni a nagy étkezéseket. Fizikai aktivitás és a napközbeni fénynek való kitettség szintén elősegítheti a jó alvást.”
A tanulmány részeként a kutatók azt is felmérték, hogy a hosszú, kilenc órás vagy annál hosszabb alvás befolyásolta-e az egészségi állapotot. Egészséges emberekben nem volt egyértelmű összefüggés az 50 éves korban eltöltött hosszú alvás és a multimorbiditás között.
Forrás: University College London
University College London. „Less than five hours’ sleep a night linked to higher risk of multiple diseases.” ScienceDaily. ScienceDaily, 19 October 2022. www.sciencedaily.com/releases/2022/10/221018220538.htm>.