A National Institutes of Health eBioMedicine folyóiratban megjelent tanulmánya szerint azok a felnőttek, akik megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasztanak, egészségesebbek és kevesebb krónikus betegségben szenvednek.
A kutatók 11 255 felnőtt 30 év során összegyűjtött egészségügyi adatait elemezték.
Eredményeik arra utalnak, hogy a megfelelő hidratálás lelassíthatja az öregedést és meghosszabbíthatja a betegségmentes várható élettartamot. A most megjelent tanulmány kibővíti a kutatók 2022 márciusában publikált vizsgálatát, amely összefüggést talált a vér nátriumszintjének magasabb tartománya és a szívelégtelenség fokozott kockázata között.
A legfrissebb elemzésükben 15 egészségügyi marker felhasználásával követték nyomon, hogyan korrelál a vér nátriumszintje a biológiai öregedéssel .
Azt találták, hogy azoknál a felnőtteknél, akiknél magasabb a normál nátriumszint, nagyobb valószínűséggel mutatkoztak a gyorsabb biológiai öregedés jelei. Náluk ezen kívül akár 64%-kal is megnőtt a krónikus betegségek – a szívelégtelenség, a stroke, a pitvarfibrilláció és a perifériás artériás betegségek, a krónikus tüdőbetegség, a cukorbetegség és a demencia – kialakulásának kockázata.
A magasabb nátriumszint hátterében leggyakrabban a szervezet csökkent víztartalma áll, így a magasabb szérum nátriumszinttel rendelkezőeknek javasolt a folyadékfogyasztási szokásaikra és a megfelelő folyadékbevitelre kellő figyelmet fordítani.
Egy korábbi kutatás szerint világszerte az emberek körülbelül fele nem tartja be a napi teljes vízbevitelre vonatkozó ajánlásokat.
Forrás: NIH/National Heart, Lung and Blood Institute
NIH/National Heart, Lung and Blood Institute. „A jó hidratáció az egészséges öregedéshez kapcsolódik.” ScienceDaily. ScienceDaily, 2023. január 2. <www.sciencedaily.com/releases/2023/01/230102100941.htm>