Vannak bizonyos munkakörök, amelyek fokozott pszichés és fizikai megterheléssel járnak. Jellemzően, akik nagyfokú stressznek, folyamatosan nagy nyomásnak vannak kitéve, a rohanó hétköznapokban nem fordítanak egészségükre kellő figyelmet, túlhajszolt életvitelük miatt hajlamosak az esetleges testi tüneteket is figyelmen kívül hagyni. Esetükben pedig – az egészségük, valamint a koncentráció-, és teljesítőképességük megőrzése okán is –, különösen fontos lenne, hogy évente legalább kétszer, laborvizsgálattal felmérjék szervezetük aktuális állapotát.
Stressz: több kockázat, magasabb rizikó
Kétségtelen, hogy több egészségügyi kockázatnak vannak kitéve, azok – a jellemzően vállalkozók, menedzserek, vezető beosztásban dolgozók –, akik stresszes környezetben, nagy felelősséget magukra vállalva dolgoznak, háttérbe szorítva a pihenést és a testi-lelki feltöltődést. Számos betegség kockázata is emelkedhet esetükben: a szív- és érrendszeri megbetegedések, gyomorfekély, emésztési problémák, daganatos megbetegedések, cukorbetegség, elhízás, magas vérnyomás, valamint az immunrendszer legyengülése miatt különböző fertőzésekre is hajlamosabbak lehetnek. Emellett a pajzsmirigy- és mellékvese problémák is gyakrabban előfordulhatnak.
A kockázatok minimalizálása érdekében elengedhetetlen a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel, amelyeket javasolt minimum fél évente újra elvégeztetni. Ezek a vizsgálatok lehetővé teszik az esetleges problémák korai diagnosztizálását, ami kulcsfontosságú a hatékony kezelés és a későbbi szövődmények elkerülése szempontjából. A tünetek sok esetben kezelhetőek életmódváltással, vagy orvosi konzultációt követően gyógyszeres kezeléssel.
Tudjuk, hogy minden perc számít!
Azoknak, akiknek kevés a szabadideje, gyors és kényelmes megoldást keresnek, a HR-Pharma szolgáltatása tökéletes választás lehet. Online időpontrendszerünkön keresztül, egyszerű az időpontfoglalás, vizsgálatainkat beutaló és sorbanállás nélkül pontosan és gyorsan végezzük. Az eredményeket kényelmesen, vizsgálattól függően, akár pár órán belül, email-ben küldjük el a pácienseknek.
A manager basic csomagunk információt nyújt a szervezet általános egészségi állapotáról, a vérképző rendszer működéséről, a szénhidrát-, fehérje-, izom- és zsíranyagcseréről, a máj-, hasnyálmirigy- és vesefunkcióról, pajzsmirigy működésről, valamint a vérszegénység és különböző vashiányos állapotokról is. Bővített csomagjaink között lehetőség van az alapvizsgálat mellett, gasztro-, cardio-, valamint külön női-, és férfi nemi hormonok és nemek szerinti komplexebb vizsgálatokat tartalmazó csomagot is kérni.
Gondoljon egészségére, szánjon időt egy pár perc alatt elvégezhető vérvételre! Jelentkezzen be online időpontfoglaló rendszerünkön keresztül manager szűréseink egyikére:
Az akció ideje: 2023. október 1-31.