„Elfutotta az epe, mint a juhot a tályog” – így szól a népi bölcsesség, amely plasztikusan festi le a komor, rosszkedvű hangulatot. Való igaz: az epekő, s az epebetegségek igazán kellemetlenné változtathatják a napjainkat, de egészséges életmóddal és szűrővizsgálatokkal sokat tehetünk a megelőzésért.

Az epekő az európai népesség 15 százalékát érinti, s jellemzően 40 év felett, különösképpen pedig a nőknél gyakori: míg a 20 és 30 éves kor közötti korosztály alig 2,5%-ában mutatható ki ez a betegség, addig a 60-65 éves lakosság körében ez az arány megtízszereződik. Az esetek zömében az epekövek hosszú évekig nem okoznak panaszokat, majd egészen váratlan pillanatban fájdalmas epegörcs, s akár epeúti elzáródás is kialakulhat. Jellegzetes tünete az étkezések után a jobb bordaív alatti jelentkező fájdalom, hasfájás, hányinger, de a kövek miatti sajgó érzés akár a vállba is kisugározhat. Az erős tünetek rendszerint néhány percig tartanak, ritkán azonban előfordulhat hosszú, akár néhány órán át tartó görcsös roham is.

Az elhízás, de akár a túlzott koplalás is okozhatja

Az epe nagy részét víz alkotja, amelyben olyan anyagok vannak, mint az epesav, a koleszterin vagy a foszfolipid: ha ezek aránya megváltozik, az epekövességhez vezethet. Legtöbb esetben a koleszterin „túlsúlya” a bűnös, vagyis az epekő kialakulása jórészt visszavezethető a helytelen táplálkozásra, de a májműködés zavara is okozhatja a létrejöttét. Érdekesség, hogy miközben az elhízás lényeges szerepet játszik e betegség kialakulásában, a koplalás és a drasztikus fogyás is növelheti az epekő kialakulásának kockázatát: ilyenkor a májból a koleszterin felszabadul az epébe, s ott kőszerűen lerakódhat. Egyes betegségek – például a diabétesz, Crohn-betegség, májzsugor – fokozhatják az epekő kialakulásának esélyét.

Laparoszkópos eltávolítás

A visszatérő epeköves panaszok enyhítése, illetve megszüntetése műtéti beavatkozást igényelhet. Leggyakoribb eljárás a betegek számára a laparoszkópos epehólyag-eltávolítás, annak alacsony kockázata miatt egyes orvosok még panaszmentes esetben is javasolják elvégzését, preventív céllal. Azonban jó, ha tudjuk, hogy a koleszterin típusú epekövek a fejlett orvostudománynak köszönhetően, ma már akár szét is zúzhatóak, egy kifejezetten erre a célra használt eszköz segítségével, így szerencsés esetben nem kell műtéti utat választani az epekő eltávolítására.

Mit tehetünk a megelőzésért?

Ha az egészséges testsúly megőrzésére törekszünk, koleszterinben és fűszerekben szegény étrendet követünk, s kerüljük a túl zsíros vagy finomított lisztben gazdag és az agyonfeldolgozott ételek fogyasztását, máris sokat tettünk azért, hogy elkerüljük az epebetegségek kialakulását. Panaszmentesség esetén is érdemes egy egyszerű vizsgálattal felderíteni, hogy mennyire hatékony a máj-, és epeműködésünk, hiszen így még a tünetek megjelenése előtt képet kaphatunk az esetleges eltérésekről.

Foglaljon időpontot még ma a HR-Pharma laborvizsgálati csomagjainak egyikére és kapjon naprakész képet szervezetének állapotáról.

Fontos! A laboreredményt mindig szakorvosnak kell értékelnie, a klinikai képpel együtt.