Az éghajlati és táji környezeti változásokat magában foglaló prediktív modellek kidolgozásával kutatók előre jelezték a Lyme-kórt okozó baktériumok előfordulását és elterjedését New York államban.

A Journal of Applied Ecology című folyóiratban megjelent tanulmány a Lyme-kór terjedésében szerepet játszó két fő tényező – a baktériumok és a környezet – közötti kapcsolatot vizsgálta abból a szempontból, hogy a táji környezet és az éghajlat hogyan befolyásolják a Lyme-kórt okozó baktérium terjedését.

Kidolgoztak egy előrejelzési módszert

A vizsgálatuk eredménye egy hatékony analitikai modell lett, amely pontosan megjósolja a Lyme-kór baktériumainak előfordulását és elterjedését, ez pedig rendkívül hasznos közegészségügyi eszköz a betegség terjedésének mérséklésében.

kullancsveszély! lyme-kór

Modelljük elkészítéséhez a kutatócsoport csaknem 19 ezer feketelábú kullancstól gyűjtött adatokat 2009 és 2018 között, több száz helyen, New York államban.

Felmérték, hogy a baktériumokkal fertőzött és nem fertőzött kullancsok száma hogyan igazodik az olyan helyi környezeti jellemzőkhöz, mint a tengerszint feletti magasság, közlétesítményektől.

Ezen kívül például utaktól való távolság, a gerinces gazdapopuláció mérete, beleértve az embereket, medvéket, madarakat és szarvasokat, valamint az éghajlati tényezőket is számításba vették.

Az éghajlat meghatározó

A kutatók kiderítették, hogy a fertőzőképességet az olyan éghajlati tényezők befolyásolták leginkább, mint a havi középhőmérséklet vagy a fagypont alatti hőmérsékletű napok száma.

A vizsgálatuk eredménye azért izgalmas, mert ismerve a környezet hatását a kullancsokra és a baktériumokra, meg tudjuk jósolni, hol és mikor bukkan fel nagyobb mennyiségű kórokozó.

Forrás: Pennsylvaniai Egyetem