Egy nemrég megjelent tanulmány szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának alig hét százaléka rendelkezik alacsony kardiometabolikus kockázattal. A kutatók jelentős különbségeket azonosítottak a különböző nemű, életkorú, etnikai hovatartozású, valamint iskolai végzettségű emberek között.
A Tufts Egyetem táplálkozástudományi kutatócsoportja 1999 és 2018 között mintegy 55 ezer, 20 éves vagy annál idősebb emberből álló, országosan reprezentatív mintán végezte vizsgálatát.
Tanulmányukban az öt fő metabolikus komponens – vérnyomás érték, vércukorszint, koleszterinszint,tápláltsági állapot, valamint a szív- és érrendszeri betegségek esetleges megléte – alapján értékelték a résztvevőket.
Azt találták, hogy 2017-2018-ban a felnőttek mindössze 6,8 százalék volt mentes a fentebb említett metabolikus komponensektől.
A kockázati tényezők közül az 1999 és 2018 közötti értékek jelentősen romlottak az elhízás és a vércukorszint tekintetében is. 1999-ben 3 felnőttből 1 rendelkezett megfelelő tápláltsági állapottal (nincs túlsúly vagy elhízás); ez a szám 2018-ra 4-ből 1-re csökkent.
Míg 1999-ben 5 felnőttből 3-nál nem diagnosztizáltak cukorbetegséget vagy prediabéteszt, addig 2018-ban 10 felnőttből mindössze 4 volt teljesen egészséges.
„Ezek a számok megdöbbentőek. Mélyen problematikus, hogy az Egyesült Államokban, a világ egyik leggazdagabb országában 15 felnőttből alig 1 rendelkezik optimális kardiometabolikus kockázattal”, mondta Meghan O’Hearn, a tanulmány vezető szerzője.
A kutatók jelentős egészségbeli eltéréseket azonosítottak a különböző nemű, életkorú, faji és etnikai hovatartozású, valamint iskolai végzettségű emberek között.
Például az alacsonyabb iskolai végzettségű felnőtteknél feleannyi esély volt optimális kardiometabolikus kockázatra, mint a magasabb iskolai végzettségűeknél.
Az amerikai felnőttek súlyos egészségi állapotának következményei túlmutatnak a személyes egészségen: óriási hatással van az egészségügyi kiadásokra és az egész gazdaság pénzügyi helyzetére, és ezek nagyrészt megelőzhetőek lennének, szögezték le a kutatók.
Forrás: Tufts Egyetem Egészségtudományi Campus